IMG_2520

Kezd összeállni a csomag

A tuningolás még évekkel ezelőtt kezdetét vette, de a hengerfej egy vezérműtengely csere révén jócskán elfokolt szívó oldal miatt javításra szorult. Ha már nekikezdtem, a hengerfej javításból teljes motor felújítás lett. Így került bele kovácsolt dugattyú, új gyári csapágyak, portolt hengerfej, HKS tengely, GT2871R stb.

A motor bejáratása az autó saját ECU-jával történt.

A teljesítmény növeléshez elengedhetetlen a motorvezérlés igazítása, mely történhet az ECU átírásával, „piggy back” eszközökkel, vagy önálló vezérlőkkel. Ez utóbbiak sokkal kifinomultabbak, több funkciót tartalmaznak, egyszerűen jobbak.

Korábban megégettem magam „nevesnek” mondott computerekkel, így a saját tapasztalatok alapján a motorvezérlést kizárólag új, garanciális készülékre szerettem volna bízni, mely a legperverzebb igényeimnek is megfelel. Az anyagiakat is figyelembe véve végül a LifeRacing termékei maradtak fent a rostán.

A választék mondhatni bőséges: F42 sorozat sajnos kereskedelmi forgalomban nem elérhető, az F88 széria már minden igényt kielégít akár verseny célra is, s végül az F90-esek már F1 szintű vezérlést tesznek lehetővé. Tehát az F88 sorozatból már csak ki kellett választani, hogy a motor vezérlésére, saját igényeim megvalósítására melyik ECU felel meg a legjobban az elérhető 8 változatból.

Az adott konfigurációmhoz a legkisebb, F88RL is megfelelt volna, de lévén az elosztós gyújtást már akkor szerettem volna lecserélni hengerenkéntire – hiszen az ALS így megvalósítható – , így a következő lépcsőfokot, a +4 kimenettel rendelkező F88RSL-t választottam.

A computer mellett beszerelésre került egy gyors reakcióidejű  NTK lambda szonda, melyet közvetlenül lehet a dedikált bemenetre kötni, így külön vezérlőre már nem volt szükség. Ezen felül az üzemanyag rendszerbe nyomás érzékelő, s alkohol tartalom szenzor (flex fuel), a kipufogóba EGT szenzor került. A flex fuel lehetőséget biztosít, hogy a hagyományos és az E85 üzemanyag  bármely arányával tökéletesen üzemeljen a motor, a számtalan üzemanyag/gyújtás/hidegindítás, töltőnyomás stb táblák arányos használatával.

DSC_0509

S természetesen az összes Liferacing computernél elmaradhatatlan ún. Cal switch, mely 12 pozíciójában szabadon konfigurálható az üzemanyag, gyújtás, töltőnyomás, hidegindítás, alapjárat, rajt, ALS stb számtalan táblájához. Nálam jelenleg 7 állás lett beállítva, az utcai spórolós programtól néhány átmeneten át a maximum teljesítményig rajtprogrammal és ALS-szel.

Mivel most már adott volt a technikai háttér, az elosztós gyújtás lecserélésre került hengerenkénti COP pipákra, illetve a gyári, előtét ellenállásos 440-es befecskendezők magas impedanciás 1150-esekre.

DSC_2145

IMG_2743

A kezdetektől fogva szerettem volna a kopogásérzékelést is kiaknázni, de mivel a motorfelújítást is nehezen sikerült financiálisan kivitelezni, így csak későbbi bővítéssel került az adaptive knock opció a computerembe. így utólag belegondolva, nagy hiba lett volna kihagyni! A funkció segítségével folyamatosan és ellenőrzötten kopogáshatáron tartva lehetne terhelni a motort, de nálam csak biztonsági funkcióként szolgál, s teszi ezt kiválóan, ahogy a logokból látszik.

A védelmi funkciókról el kell mondanom, hogy már az ECU választásnál komoly szerepet játszottak. Ritka motorról lévén szó, szeretném minden hibás működéstől megóvni, legyen ez környezeti, működési vagy felhasználói hatás. A motorvédelmi funkciók kezdődnek a hideg hűtővíznél, motorolajnál lekorlátozott teljesítménynél, folytatódik az esetleges hibáknál a vezérlés kompenzálásánál, a teljesítmény leszabályzásán át egészen  motor tiltásáig.

A loggolásról szót érdemel, hogy több mint ezer tétel, 1-100Hz között kerülhet rögzítésre, külön normál/kiterjesztett/terhelés/gázelvétel/kopogás/rajt konfigurációk alatt. Az én „mindent tudni akarok” beállításaimmal kb 15perc/MB memóriára van szükség, mely a jelenleg kapható 16-32-64-128MB kapacitású vezérlőknél még pontosabb adatgyűjtést, vagy igen hosszú etapok felvételét engedik meg. Az ECU-ban a beépített órának köszönhetően a logok későbbi visszakeresése is gyerekjáték.

Ha egy vezérlő ilyen tudással rendelkezik, s valakit egy kicsit is érdekel a technika, feltétlenül látni, tudni akarja, mi történik épp az erőforrással és környezetével. Ehhez megjelenítőre van szükség, mely hamarosan ugyancsak az autóba került: 4,3” színes kijelző, mely CAN buszon kommunikál a motorvezérlővel, s képes annak akár 126 adatának és 128 jelzésének megjelenítésére. A jelenlegi beállításban 81 adat és 66 jelzés érkezik a kijelzőhöz, mely az alapvető funkciókon felül a hengerenkénti kopogás, köridőmérés, esetleges szenzor hibák, esetleges leszabályozás oka, stb kerül ki az egyedileg beállított oldalakra.

IMG_8641

A valósidejű adatok nézegetése után, otthon, kényelmesen az asztal mellett lehet elemezgeti az eltárolt adatokat. Többek között a LifeView programnak köszönhető, hogy sikerült kiolvasni a 99%-os programozás után az első 100-200km/ó idejét ötödik fokozatban: 10.326mp

100-200

100-150: 3,815mp
100-160: 4,739mp

0-100 a decemberi sónedves aszfalton nyári gumival kb 4.3mp.

Még némi finomítás az etanol programon, s jöhet a padolás!